A második könyv, amit bemutatok, nektek a Méregnaplók címet viseli. A történet Maryrose Wood fejéből pattant ki és ő is írta meg. Először én is meglepődtem, de utána rájöttem, hogy miért kapta ezt a címet a regény. Sötét, komor hangulatával nem a megszokott ifjúsági történet, de mégis magával ragadja a fiatal olvasókat is. És hogy miért? Persze, hogy a szerelem miatt. Igaz, ez nem hasonlítható semmilyen romantikus, csöpögős könyvhöz (nem mintha azokkal lenne valami bajom), de ebben a könyvben „a megfelelő dózisban minden méreg: még a szerelem is.” Maryrose Wood regénye egy titokzatos világba kalauzolja az olvasókat. Úgy tudja vezetni a történetet, hogy beszippant a 18. századi Anglia világa és rájössz, hogy a növények, amik körülötted élnek, többet takarnak egyszerű virágoknál vagy fáknál. Mesebeli történések és megannyi feszültség hatja át a Méregnaplók regényt. Én beleszerettem teljesen:)
A történet:
A 18. század végén járunk: Jessamine Luxton a Hulne Apátság romjai között él édesapjával, a köztiszteletben álló gyógyszerésszel, akinek élete célja, hogy minél többet megtudjon a gyógyhatású növényekről. Ennek érdekében a világ minden tájáról igyekszik beszerezni a különlegesnél különlegesebb egyedeket, melyek közül a legveszélyesebbeket egy zárt méregkertben tartja. Egy napon különös fiú érkezik a Hulne kunyhóba: a neve Gyom és a jelek szerint rendkívüli kapcsolat van közte és a növények között. Kicsoda Gyom Mi lehet a titka? És mi készül a méregkert falai mögött? A gótikus elemekkel átszőtt, izgalmas és romantikát sem nélkülöző regény a méregkert különös világába kalauzolja az olvasót, ahol sosem szabad elfelejtenünk, hogy a megfelelő dózisban minden méreg: még a szerelem is.
Egy kis részlet:
"Szép, tiszta idő van. A nap hívogató fénnyel ragyog. A fák szégyenlősen mutatják meg újonnan bontott leveleiket - olyan gyengék és zöldek. A fűzfa máris virágzik, teli van barkával. A rhododendron bimbók pattanásig duzzadtak, rózsaszín és lila fodrok bukkannak elő, ahol felfeslettek a bimkbók. A mezőn mindennap új virágok jelennek meg és kaleidoszkópszerűen színezik a füvet: harangvirág, ibolya és vajsárga nárcisz. Tavasz van, a világ felébredt téli álmából. Alig bírok a négy fal között maradni - ha tehetném, a szabad ég alatta aludnék - de Gyom továbbra sem éledt még fel, olyan ott a szenespince mélyén, mint egy mag a burokban. Muszáj őt is felébresztenem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése