» Édesem, mesélj valamit! Olyan csendes vagy. Minden rendben van? És Charlie? Jól kijöttök egymással? « Kérdezgetett anyám, hátha megtörheti az ellenállásom, de csak süket fülekre talált. Phil egy felkészítőn volt az idei szezonra, ezért csak anyám jött ki elém a repülőtérre. Valahogy olyan másképp nézett ki, mintha valami megváltozott volna. Nehéz volt megmondani mi. Olyan régen láttam már, minden apró változás újnak és hatalmasnak tűnt. Az ujjatlan blúzban jól lehetett látni egy új horzsolás nyomát anyám karján. Az ügyetlenséget egyértelműen tőle örököltem. Bele volt kódolva a DNS-be, megváltoztathatatlanul.
Az emlékek, amik a látogatásommal jártak, fájóbbak voltak, mint gondoltam. A repülőjegyek, amiket Edwardéktól kaptam. Aztán, amikor elment, mert már nem szeretett tovább… A könnyeim sós esőcseppekként gördültek le az arcomon, hogy nedvességet hagyjanak anyám vörös blúzán. A többhónapnyi sírás cseppet sem könnyített meg a lelkemen, de ez most mégis jobban esett. Talán anyám közelsége miatt is. Olyan rég nem láttam már. A távolság, mely egykor megoldhatónak, praktikusnak tűnt, hogy elköltözzek anyámtól, ezzel teret adva neki és Philnek; most sokkal nagyobbnak és lehetetlenebbnek tűnt, mint azt valaha is gondoltam volna. Az érzések erős hullámokban öntötték el a testemet, mint mikor a víz áttöri a gátat, és az áradat elönt mindent.
» Sírd csak ki magad kicsim. Az majd jót tesz. És utána elárulhatnád, mi nyomja az én kis drágám lelkét. Ok nélkül az ember sosem sír, pláne nem te. «
Igaza volt, az ok megvolt, csak éppen nem az, amit egy anya hallhat, vagy éppen hallani akar.
Hogy a drágalátos kislányát a barátja azért dobta, mert nem volt elég jó neki. És nem éppen azért, mert nem volt a legszebb, és nem mellesleg még ez is igaz. Azért mert csak egy szánalmas kis ember, aki pár évtized múlva úgyis meghal. Egy olyan ember, aki sosem érhet fel Edwardhoz.
Sokszor győzködtem magam, hogy tényleg megtörténhet. Hogy a királylány, akit nem őriz semmilyen sárkány, sem gonosz boszorkány és nem ő a legszebb és még nem is királylány, azért még érte is eljöhet egy „szép esős” napon a királyfi, és ha nem is lovon, de kocsin otthagynak mindent és boldogan élnek az idők végezetéig, ami talán a mi esetünkben örökké is tarthatott volna. De isten beleszólt a tervekbe, megváltoztatta a jövőről szóló terveket. Ráébresztette a királyfit, hogy ez úgy sem mehetne, hisz melyik mesében volt már olyan, hogy a királyfi beleszeret egy egyszerű lányba, egy egyszerű városkában és ezek után minden tökéletes lesz? Hát ez az. Egyikben sem.
» Én csak… Nekem csak hiányoztál. Nem is gondoltam bele, hogy mennyire, amíg nem láttalak. «
» Én… nekem is nagyon hiányoztál. Azt hittem, hogy már el is felejtetted anyádat. « Viccelődött, de a hangja mégis fájdalmas volt. Közel állt ő is a síráshoz. » Nézd, már én is sírok. « Szipogott. Együtt sírtunk egy pár percet, így összeölelkezve. Majd lassan elhúzódott. » Most hogy már mind a ketten kisírtuk magunkat, elmondhatnád, hogy mit csinálsz a hétköznapjaidban. Úgy érzem, már nem vagyok része az életednek. Pedig mint anyád igenis a kötelességem tudni rólad egyet, s mást. « Mosolyodott el. Kötelességnek ugyan nem kötelesség, de ha tényleg tudni szeretné… » Éss mond, van esetleg valaki…? «
Nos, volt A, aki épp elhagyott. És a kulcsszó a volt. És van B, aki pont azért van, mert A elment. Emellett B-re nem úgy tekintek, mint A-ra. De akire ő gondolt, olyan személy jelenleg egy nincs.
Edward volt az életem, vagyis még mindig az volt. Nélküle csak egy test voltam. A szívem már rég nem dobogott, és még csak olyan sem lettem, mint ők. Pedig egykor mindent megadtam volna érte. Sőt még most is mindent odaadtam volna azért, hogy Edward visszajöjjön, mert szeret engem.
» Anyu, én még nem állok készen erre. Nekem még szükségem van… egy kis időre. Tudod, még most sem hevertem ki teljesen… « Arról nem is beszélve, hogy még mindig vannak álmatlan éjszakáim, és újabban még be is diliztem és képzelődöm is. Hát ez már kissé túlmegy a „nem éppen hevertem ki” kategórián. Na és ha ez még nem lenne elég Jacob teljesen nyilvánvalóan a tudomásomra hozta, hogy nem vagyok közömbös számára.
» Jól van, jól van. Vettem. Csak kíváncsi voltam. « Emelte fel a kezét védekezésképpen. » Megértem, ha még szükséged van egy kis időre. « Értettem mit gondolt anya. Arra, hogy ez biztosan csak egy futó tini szerelem. Bárcsak az lett volna! » Oké. Akkor inkább beszéljünk valami vidámabbról. « Renée arca egy csapásra kivirult. Nem csak a szája, de még a szeme is mosolygott. » Találgass! « Nem értettem miről beszél. Mit kellene kitalálnom. Talán arról, hogy mi vidámról tudnánk most beszélgetni? Hát az eltartana egy ideig – gondoltam. » Nem bírom ki. Mit szolnál, hogyha többet látogatnál el Jacksonba? «
» Hát… szívesen. Csak… «
» Meg sem kérdezed, miért akarom, hogy gyakrabban látogass meg minket? Mondjuk úgy, hogy szükségünk lenne a segítségedre. Persze nem csak ezért, annak is nagyon örülünk, ha meglátogatsz minket. «
» Anyu most miről beszélsz? Szükséged van neked és Philnek a segítségemre? De miben? El akartok talán költözni? « Egy épkézláb ötlet sem jutott az eszembe. Az elköltözést pedig számításba sem akartam venni, egy esetleges még messzebb költözés miatt. Be kell, hogy valljam, hogy megijedtem, mikor anyám szóbahozta ezt a témát. » Vagy talán beteg vagy? Ugye semmi komoly? « Bár ezt az ötletet szinte azonnal elvetettem, hisz nem hogy betegen, hanem épp ellenkezőleg, makkegészségesen nézett ki. Az arca, amely máskor több árnyalattal sötétebb az enyémnél most mégis világosabb. És az ügyetlenségét leszámítva, – ami örökölhető - semmi baja sem volt. Legalábbis ránézésre.
» Terhes vagyok. « Mondta el végre. Az aggodalom, mely Renée kijelentésének pillanatáig az arcomra fagyott, és felolvaszthatatlannak látszott, most mégis eltűnt, hogy egy új, más érzés vegye át a helyét. Meglepettség, határozattan meglepett voltam, de boldog is. És hiába próbálnám tagadni, egy kis aggodalom mégis ott volt. Anyám még viszonylag fiatal volt, nem rég múlt 36 éves. Rengeteg nő vállalt 35, vagy akár 40 felett is gyereket. De azért mégis kissé aggódtam. Nem azért mert esetleg anyám nem tudna vigyázni egy gyerekre, hanem… A pontos okot én sem tudtam megmondani. De az a valami mégis beköltözött a szívembe.
» Hát nem is örülsz neki? « Anyám arcán csalódottság tükröződött.
» De. Hát persze, hogy örülök. Csak meglepett, nem számítottam rá. Ez minden. És Phil tudja már? Tudjátok már, hogy kislány vagy kisfiú? « Kérdezgettem. Ezzel is oldva a feszültséget.
» Igen, már tudja. És ő is legalább annyira izgatott, mint én. « Fecsegett anyám. » Egyébként még nem tudjuk, de szerintem kislány lesz. Anyai megérzés. « Vonta meg a vállát, mintha csak egy apróságról beszélgetnénk, csak úgy kedvtelésből.
A vakációm maradék napját azzal töltöttük, hogy anyával folyton rózsaszín ruhákat vásároltunk. Igen, igaza volt. Kiderült, hogy tényleg kislány lesz. A vásárlási roham engem is magával ragadott. Sorra vettük az újabbnál-újabb kiscipőt, bodyt, rugdalódzót, sapkácskát (ha esetleg meglátogatnának), pelenkát és az elmaradhatatlan gyerekszobai kellékeket. Plüssállat, bölcső, pelenkázó, játékok, etetőszék, hinta, babakocsi. És még egy csomó dolgot, amit a kisgyerek az első pár hónapban, biztosan nem fog hiányolni. Még a szoba festésében is segítettem. Barackvirág, anya szerint ez a szín nagyon megnyugtató egy kisbaba számára, és emellett nagyon szép is. A frissen festett vadonatúj gyerekszobába alig fértek el bútorok, de anya mégis valahogy mindent bevarázsolt és a helyére rakott. A maga varázsával tényleg gyönyörű lett a szoba. Nem olyan elcsépelt hercegnős, de mégis lányos, pont annyira, amennyire kell. Phil el volt ragadtatva, hogy mindent, csak mi ketten intéztünk el. Rákötötte anya lelkére, hogy ezentúl csak és kizárólag minden szabad percét pihenéssel töltheti el. Az ott eltöltött napjaim, a készülődés teljesen elfelejtette velem Edward hiányát. A kezdeti rosszkedv mintha csak a múlt egy apró, lényegtelen darabkája lenne.
Búcsúzásképpen megígértettem anyával, hogy minden héten ír és képeket küld a pocijáról vagy a benne növő csöppségről. Már ezalatt a pár nap alatt is úgy a szívemhez nőtt. Pedig még nem is láttam, leszámítva az ultrahangos képet. Anyáék még a nevét sem tudják, de megígérték, hogy mielőtt eldöntenék, még engem is megkérdeznek. A hazaúton elég álmosnak éreztem magam ahhoz, hogy elaludjak.
Charlie csendes volt végig a kocsiban. Most sem vártam tőle, hogy majd nagyon beszédes kedvében lesz, de gondoltam a hírt jobb, ha megtudja tőlem, mint 6 hónappal később anyámtól egy csecsemővel a kezében. Amikor kiszálltunk a kocsiból egy nagy levegővétel után sikerült megszólalnom.
» Azt hiszem, ezentúl több időt fogok Jacksonvillben tölteni. « Vágtam bele egy ártatlan kezdőmondatba, hogy rávezessem.
» Persze, ha többet akarod látni anyádat, én megértem. « Ez nem a várt reakció volt. Semmi kérdés, hogy miért, vagy milyen gyakran és mennyi időre. Egyszerű beletörődés.
» Sőt, lehet, hogy egy időre oda is költöznék. « Ez megtette a hatását, egy ijedt arckifejezés és a következő kérdés biztosított róla.
» És mennyi időre? Tudod, hogy a sulit nem hanyagolhatod el! Várjunk, eddig hallani sem akartál róla, hogy elköltözz. Mi változott meg az elmúlt 1 hónapban? «
» Egy kisbaba. Emiatt akarok elköltözni egy időre, de nem örökké, Ne aggódj! « Charlie szemei kikerekedtek, a pupillái kitágultak, s az arca először falfehér, majd piros színben játszott.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli az új baba gondolata. Persze, gondoltam, hogy új és szokatlan lesz. És persze annak sem fog túlzottan örülni, ha sok időt fogok tőle távol maradni. Nem ismerné be soha, de tudom, hogy megviselné, ha elköltöznék. Újra egyedül maradna. Azt sem viselte jól, mikor „eltévedtem” az erdőben.
» De, hát hogy történhetett? Én nem is tudtam, hogy… És kitől van? És miért nem mondtad hamarabb? «
» Én sem tudtam róla. Csak most derült ki, mikor anyánál voltam. « Próbáltam hárítani a kérdéseit. Engem annyira nem érdekeltek ezek, hogy megkérdezzem anyától. És túl boldog is voltam.
» Kicsim, én azt hittem, hogy te még… «
» Még mi vagyok? Nem értelek apu. Mire akarsz kilyukadni? «
» Szóval én azt hittem… hogy te még… hogy is mondjam? Hogy te még mindig szűz vagy. «
» De hát én még mindig szűz vagyok apa. « Vörösödtem bele, Charlieval nem állt szándékomban ilyenekről beszélni. És akkor megvilágosodtam, már értettem miért kérdezte. » Nem nekem lesz gyerekem, hanem anyának és Philnek. « Apának, mintha egy kő gördült volna le a szívéről. Most már számára is világossá vált.
» Óh. És kisfiú vagy kislány? «
» Kislány. Még a nevét nem tudják. És úgy hat hónap múlva te is láthatod. «
» 6 hónap? Olyan kevés idő? És mikor mész legközelebb Jacksonba? «
» Még nem tudom. De még ráérünk erről beszélni. Most viszont aludni szeretnék, és holnap átmennék Jacobhoz. Persze csak ha nem baj? «
» Menj csak nyugodtan. Jó éjt kicsim! «
» Jó éjt! «
La Push
Az út oda lassan telt, és nem csak számomra. A La Push felé vezető úton dugó volt, ami elég szokatlannak számított errefelé. A rendőrök az út közepén álltak és a forgalmat lezárták mindkét irányból. Előttem Mrs. Polett, a szomszéd hölgy ült egy fehér ’70-es Buickban.
Először azt hittem egy baleset történt, de mivel nem volt mentő, ezért ezt kizártam. Aztán egy kidőlt fára gondoltam. Annyi elkorhadt, öreg fa van a környéken, hogy nem lennék meglepve, ha most is ez történt volna. De tévednem kellett.
A rendőrök mellett vadászok, vadőrök és aktivisták álltak. Nem egy megsérült embert akartak megmenteni.
Egy állatot kerestek.
Charlie is ott volt köztük a kezében egy vadászpuskával. Ezt a puskát életemben csak kétszer láttam. Egyszer, mikor Harry Clearwaterrel ment vadászni, és másodszor, mikor még kicsi voltam és egy nyarat nála töltöttem. Megijedtem egy veszett mosómedvétől, és Charlie le kellett, hogy lője.
Odasiettem apához, hogy megkérdezzem, mit is keresnek pontosan, de első nekifutásra nem ment könnyen. Végül a rendőrtiszt apám parancsára átengedett.
» Mi történt? Medvék? Őzek? «
» Nos, nem tudjuk biztosan. Medve nagyságú volt, legalábbis ezt állítják. De erre az évszakra nem jellemzőek a medvék. Azért a biztonság kedvéért körülnézünk, de valószínűleg nem nagyon veszélyesek. Biztosan már tovább is mentek. De azért jobb biztosra menni. «
» Szerinted mikor végeztek? Szeretnék már La Pushban lenni. «
» Igyekszünk, de beletelhet még 2 órába is. « Muszáj volt beletörődnöm, és másfél órát a kocsiban ücsörögnöm, míg végre ismét megindult a forgalom. Ezután már csak pár perc volt és a Black ház előtt parkoltam.
» Szia! Mi járatban itt felénk? «
» Na, indulhatunk ugrani? « Jacob arcán kaján mosoly jelent meg majd…
»Azt hittem már sosem kérdezed meg! Hozom a fürdőnadrágom! « Megölelt és pár perccel később már a kocsimban ültünk és autóztunk a sziklák felé.
