Saját versek

Mély álom

Nem haltam én meg,
Csak alszom csupán
Te nem látod?
Hát kiálts reám
S felkelek én.
Ébren vagyok, de
Mégis úgy érzem,
Álomvilágban élek.
Nem hallok és nem látok már
S nem dobog a szívem.


Szomorúság

Folyik a könny a szememből
Le az arcomon le onnanfentről.
1 csepp, 2 csepp ott a bőrön
Tócsává vált a könny a földön.
Sírok, sírok s nem tudom abbahagyni
Átöleli lelkem a szomorúság karjai
Még mindig csak sírok
És nem tudom abbahagyni.
A tócsából óceán lett
Mely ellepi a földet
Ellepi a jót, a rosszat,
A vidámat, a boldogat,
A szomorú gondokat
S nem marad más
Csak a mindent ellepő víz
S megbocsájtás.


Egy óra és pár szó

Az éjben kacagó csillagra nézni most nehéz,
Délben sírva leborulni, s napra nézni
Nevetve mosolygós arcára vetni kevés,
Mire az esthajnalcsillag kérve kéri.

Sietve rohan végig kietlen utcákon,
Menekülve, bujdosva keresi át éjszakákon.
Óh be szeretné egyszer magához közel tudni,
Sírva vállára leborulni, panaszkodni.

Csillagok mind búsan, keserűen
Követik őt csendben, reményben.
Hátha egyszer mégis valóra válik álma,
Láthatják egyszer szabadon szállva.