Közérdekű infó!!!!!
Sajnos le kellett törölnöm az oldalról a könyvletöltéseknél a blog címet, mert sajnos az oldalt törölték. Tényleg kár érte, de majd ha megint lesz egy hasonlóan jó oldal felrakom neketek, hogy nyugodtan olvasgathassatok. Addig is további jó olvasást az oldalon. :D marie anne
Ezen a blogon twilightos és nem twilightos blogbejegyzések olvashatóak. Nagyon örülünk minden látogatónak:D Remélem tetszik nektek az oldal! Bátran írjatok kommentet! Jó olvasást mindenkinek!! Üdv Marie Anne és Rosalie
2011. április 25., hétfő
2011. április 17., vasárnap
Halál kegyence 7. fejezet
Charlotte szemszöge
Ez volt az utolsó emlékem mielőtt elájultam volna. De egyáltalán nem siettem azzal, hogy felébredjek. Az álmom volt a kulcs az új életemet felnyitó lakathoz. Ez volt az egyetlen esélyem, hogy megtudjam az igazat, azt, hogy miért lettem az, ami és mi lesz ezután. Az angyal, akit már korábban is láttam az álmomban megint ő volt, ki megoldást nyújthatott nekem. Talán az egyetlen ember, vagyis angyal, aki tudta a kérdéseimre a választ. De ő csak hallgatott, nem mondott semmit, amivel többet tudhatnék meg önmagamról.
- Kérlek, mondd el, hogyan történhetett ez meg. Hisz még élek, nem haltam meg.
- Ebben nincs teljesen igazad. Meghaltál azon az estén, amikor Nathaniel megmentett. – ismeri Nathet? – Meghaltál, de olyan erős volt köztetek a kapocs- és nem nélkülözhető az sem, hogy ő is a halott emberek sorát gyarapítja, így bizonyos „pártolói” vannak,- hogy újjászülettél. Most így lehetsz angyal. Ha ténylegesen meghaltál volna, akkor is angyal lennél, csak nem élhetnél a földön.
- Azt mondtad, hogy erős volt köztünk a kapocs, de ezt hogy értetted? Akkor még nem is ismertem. Még csak nem is láttam előtte. Akkor hogyan?
- A lelked felismerte az övét. Tudod a lelked nem egyidős a testeddel. Már több száz éves is elmúlt. Ezért valószínű, hogy az egyik előző életben a lelketek egymásra talált. Ismered azt, hogy lelki társ? Ez tökéletes példa arra.
- Tehát úgy érted, hogy mi már találkoztunk az egyik előző életünkben és akkor egymásba szerettünk? – bólintás – Honnan tudsz ennyi mindent?
- Valószínű, hogy nem is hasonlítottál a jelenlegi külsődre. És te is tudni fogod. Csak még idő kell hozzá.
- És vannak különböző angyalok? Pl. őrangyal és ilyenek?
- Természetesen, majd ezeket is megtanulod. – mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy kitől, honnan, vagy mikor, már meg is kaptam a választ. – Rafael fog téged tanítani. De azért azt elárulhatom, hogy őrangyal vagy.
- De az őrangyalok mindig védenek valakit, nem? Én kit fogok?
- Majd ezt is meg fogod tudni a maga idejében. Hamarosan elmegy hozzád Rafael és mindent megértesz majd, hamarosan. – ez volt az utolsó, amit mondott és ismét ébren voltam.
Egy ruha volt rám terítve, de a szárnyaimat ez nem takarta el. Fel akartam kelni, hogy elmenjek mielőtt, még Camilla vagy Lusinda meglátna, de nem tudtam. Két erős kar nem engedte, Nath nem engedte.
- Engedj el, még a végén meglátnak. – mondtam, de hiába. – Kérlek, mi lesz, ha bejön Camilla vagy Lusinda? Ha meglátnak… akkor…
- Nem kell sehová sem menned. A szobádban vagy, Camilla pedig lent van Lusindával. Nem fáj sehol? – fejrázás. – Vissza tudod húzni a szárnyaidat vagy tudsz velük valamit tenni?
- Nem tudom. Azt nem mondta.
- Ki nem mondta?
- Az álmomból az angyal, nem tudom, hogy hívják. De téged ismer. Azt mondta, hogy el fog jönni hozzám Rafael. – mondtam büszkén, hogy legalább erre a kérdésre kielégítő választ tudtam adni.
- Rafael? – mondta Nath, bár nem kérdésnek szánta. Dühös volt, ahogy kiejtette a nevét. Mintha ismerné, talán jobban, mint szeretné. Vagy olyat tudna róla, amit legszívesebben elfelejtene. Kérdő tekintettel fordultam Melinda felé, de ő is olyan értetlenül állt ott, mint én.
- Ismered? – kérdeztem félénken. – Mert nagyon is úgy hangzott. – mondtam kissé bátrabban.
- Koncentrálj, próbáld meg a szárnyaidat visszahúzni. – terelte el a szót. – Csak próbáld meg, hátha sikerül.
- Elterelted a szót. Mit nem akarsz nekünk elmondani? Nath? Kérlek, válaszolj!
- Máskor elmondom… Ígérem. De nem most. – nézett a szemembe. Nekem ennyi elég volt.
- Hogy csináljam?
- Koncentrál, gondolj arra, hogy eltűnnek a szárnyaid és ismét normálisan nézel ki. – szólt közbe Melinda „hosszú” némaságát megtörve.
Hirtelen kellemetlen érzés terjedt szét a lapockáim környékén, majd – ugyan kevésbé olyan kellemetlenül, mint az előbb, - de eltűntek a szárnyaim.
- Ezt hogy csináltad? – kérdezte értetlenkedve Nath.
- Bárcsak tudnám. Köszö… Melinda hova ment? Észre sem vettem mikor ment ki.
- Nem láttam, de talán csak kettesben akart hagyni minket. – ez a „kettesben” olyan volt, amikor az ember tudja, hogy egy igen hosszú beszélgetés fog következni. Valószínűnek tartottam, hogy nem akarom hallani, de talán mégis jobb rajta túl lenni.
- Hallgatlak. Bármi is legyen az, most elmondhatod.
- Honnan tudod, hogy beszélni szeretnék veled? Csak nem gondolatolvasó is lettél? – próbálja elviccelni, de ha már most ki akarja kerülni ezt a témát, akkor csak még idegesebb leszek - gondoltam.
- Mondjuk csak egyszerűen női megérzésnek. Kérlek, mondd el, amit szeretnél.
- Biztos vagy benne, hogy szeretnéd tudni? Talán valamikor máskor kellene…
- Nem. Most mondd el, mert annál idegesebb leszek, minél tovább halasztod.
- Szomorú történet és már jó néhány évvel ezelőtt történt…
Még fiatal voltam, alig múltam el 17 éves, mikor találkoztam egy angyallal. Gyönyörű volt és hófehér. Ő volt Elaine. Elkápráztató személyisége volt. Beleszerettem az első pillanattól fogva. És ő is szeretett. Ő volt a mindenem, minden, ami fontos volt számomra. Elaine volt az élethez szükséges éltető levegő. Eddigi életemben akkor voltam a legboldogabb. Minden tökéletes és boldog volt. Aztán jött Rafael. Beleszeretett Elainbe, de Elaine engem szeretett és csak ez számított. De ez sem tartott örökké. Kezdett eltávolodni tőlem. Egyre kevesebbet találkoztunk, és akkor is távolságtartó maradt. Nem tudtam nem észrevenni mennyire megváltozott, már nem ugyanaz az „ember” volt, akit megismertem. Nem bírtam tovább nézni: „Tudom, hogy szereted Rafaelt. Kérlek, inkább hagyj el engem, de nem tudom tovább nézni, hogy mikor velem vagy akkor is rá gondolsz.”
„Honnan tudod?”
„Menj, de többször nem akarlak látni. Többet ne térj vissza.”
Ezzel elment és nem hallottam róla, egészen mostanáig. Lényegében…
- Mit csináltok itt kettesben? – jött be Camilla. – Jól vagy? – nézett rám. Megpróbáltam a legmagabiztosabb hangomon válaszolni.
- Már jobban vagyok, köszönöm. Csak rosszul lettem. Nem történt semmi komoly bajom.
- Most menj vissza Lusindához. – adta ki a parancsot kedvesen, majd lágyabb hangon folytatta. – Charlottenak pihennie kell, én is megyek mindjárt. –ezzel Camilla az ajtó másik oldalán volt. – Most pedig aludnod kell. Holnap miután kipihented magad újra beszélünk. – homlokon csókolt és kiment. Még azt sem tudtam kimondani, hogy „De”.
Mindenesetre tényleg fáradt voltam. Nem sokkal azután elnyomott az álom. Az egész éjszaka álmok nélkül, nyugodtan telt el. Ilyen jól és pihentetően rég nem aludtam már. Lusinda ébresztett reggel, majd segített felöltözni és lekísért az ebédlőbe. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire éhes vagyok, de 4 brióst és egy hatalmas bögre forró csokoládét ettem meg reggelire. Camilla felajánlotta, hogy elkísér a könyvtárszobába és megnézhetnénk a könyveket. Mivel nem tűnt úgy, hogy Nath beszélne most velem a tegnapiakról, vagy bármi másról, ezért beleegyeztem. Kanyarulatos, egymásba belefutó folyosókon sétáltunk végig, míg egy ismerős ajtóhoz nem értünk. Ez volt a könyvtárszoba, első itt töltött napom apró, ámde fontos eseménye itt történt. Gyönyörű szoba volt telis-tele könyvekkel. A falakat a roskadásig megrakott könyvespolcokon kívül szivárványszínű üveggel kirakott ablakok díszítették. A lépcső, a könyvespolc, az asztal, a szék, a sakktábla és az összes bábú fából volt. Egyedül két karosszék és egy szófa volt lágy, selymes plüssel beborítva. Mind a ketten kezünkbe vettünk egy-egy érdekesnek vélt könyvet, kényelembe helyeztük magunkat a karosszékekben. Kint sugárzóan sütött a nap, a madarak lágy, dallamos hangon csiviteltek, a napsugarak színes fényt szórtak szét az egész szobában. Idilli békesség fogott el minket, mely örökké tartónak tűnt, de csak csupán néhány percig. A vas csattanása és küzdelem hangjai szivárogtak be tudatunkba a külvilágból a falakon keresztül. Nem tudtuk mi történik vagy, hogy ki párbajozik e pillanatban is a kastély kertjében. A következő pillanatban a lépcsőn rohantam a kert felé. A kíváncsiságom nagyobb volt annál, minthogy féljek. Kikerekedett szemekkel figyeltem az eseményeket, ahogy Nath és egy idegen férfi életre-halálra vív – nekem legalábbis így tűnt. „Tűnj el innen! Semmi keresni valód nincs itt.” – kiáltotta Nath az idegen felé. „ De igen is van, és ezt te is tudod nagyon is jól.” – válaszolta a férfi. „Semmi közöd sincsen hozzá. Ő nem lesz…”
- ELÉG!! – kiáltottam feléjük. – Nem tudom, hogy ki maga, de nem hiszem, hogy a problémát csak így lehetne megoldani, bármi is legyen az.
- Te vagy Charlotte, igaz? Én Rafael vagyok. Elaine ugye említette, hogy fogok jönni?
- Persze, de miért kell már rögtön… - és akkor eszembe jutott. Ő volt az, aki elcsábította Elainet. Ezért volt olyan dühös Nath, hogy kardot rántott. Észre sem vittem és már ott is állt előttem. Meghajolt, kezet csókolt, majd mint egy ifjú szíve hölgyének udvarolni kezdett.
- Oly csodálatosan elragadó szépséged, mint a földkerekén élő összes asszonyé együttvéve nincs. Aranyszőke hajad még a holdnál és a napnál is csillogóbb. Ajkad, mint a legédesebb friss barack és szemed ezernyi óceán kéksége. – ilyen nyálas, elszánt férfival még életemben nem találkoztam. A bőre fehér, haja olyan sötét, mint az éj és a szeme sötét csillogása semmi jóra okot nem adhat. De mégis van valami a szemeiben, ami rabul ejti az enyémeket, nem engedi el, majd magával ránt a sötét semmibe.
Amikor megláttam ezt a könyvekkel teli szobát, tudtam, hogy ez lesz az igazi a történethez.
Nos ez a kép szerintem magáért beszél, de azért annyit, hogy én első látásra beleszerettem ebbe a kastélyba.
És őt képzeltem el Rafaelnek.
3Disch&itbs=1&iact=hc&vpx=459&vpy=296&dur=2136&hovh=303&hovw=166&tx=88&ty=164&oei=AEmrTZ_IJY3C8QPM5ui4Ag&page=1&ndsp=33&ved=1t:429,r:20,s:0
És még egy:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)