Filmajánlások

Filmajánlások mindenkinek, nem csak új filmekről, hanem réggebbiekről is. Nem csak horror kedvelőknek, nem csak érzelgőseknek.

A nővérem húga

Nekem az eredeti cím (My sister's keeper vagy Beim Leben meiner Schwester) jobban tetszik, mert a magyar címet nem igazán tudom értelmezni.

Tartalom:
Sara és Brian élete örökre megváltozik, amikor kiderül, hogy a kétéves kislányuk leukémiás. A szülők sajátos utat választanak a reménytelen helyzetben, Jesse és Kate mellé egy harmadik gyereket nemzenek, hogy őt majd donorként felhasználhassák Kate gyógyítására. Kate és kishúga szorosabban kötődik egymáshoz, mint a legtöbb lánytestvér, hiszen Kate-nek az élete függ Annától. Sara még az ügyvédi karrierjét is otthagyja, hogy a lányai mellett legyen, ugyanakkor megfeledkezik a kisfiáról. Egy idő után Anna megelégeli a helyzetet. A tizenegy éves kislánynak elege lesz, ügyvédet fogad, és kezdetét veszi Amerika legkülönösebb pere. Vagy mégsem ez az igazi indok?


A nővérem húga
Az eredeti DVD borító




A magyar változat


színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 106 perc, 2009
rendező: Nick Cassavetes
forgatókönyvíró: Nick Cassavetes, Jeremy Leven
operatőr: Caleb Deschanel
zene: Aaron Zigman
producer: Stephen Furst, Mark Johnson, Chuck Pacheco
vágó: Jim Flynn, Alan Heim
szereplő(k): Cameron Diaz (Sara Fitzgerald)
                  Abigail Breslin (Anna Fitzgerald)
                  Sofia Vassilieva (Kate Fitzgerald)
                  Alec Baldwin (Campbell Alexander)
                  Heather Wahlquist (Kelly néni)
                  Jason Patric (Brian)
                  Emily Deschanel (Dr. Farquad)


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------



„Ne engedj el!” azaz „ Never let me go!”
Tartalom:
Kathy, Tommy és Ruth gyerekkorukat Hailshamben, egy angol bentlakásos iskolában töltötték. Ám a látszólagos idill mögött a jövőjüket érintő sötét titokra bukkannak. Amint elhagyják az iskolát, és egyre közelebb kerülnek elkerülhetetlen végzetükhöz, mely felnőttként vár rájuk, barátságukat olyan kínzó érzelmek árnyékolják be, mint a szerelem, a féltékenység és az árulás.
A harmincas évei elején járó Kathy gyermekkorában a festői angol vidéken nevelkedett, a Hailsham nevű magániskolában. Itt a gyerekeket óvták a külvilágtól, és arra tanították őket, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük, jólétük nem csupán önmaguk számára döntően fontos, hanem a társadalom számára is, melynek tagjaivá lesznek. Kathy már jó ideje túllépett az idilli múlton, ám amikor váratlanul felbukkan az életében két iskolai barátja Hailsham-ből többé nem áll ellen az emlékek csábításának. Így hát mialatt megújul, és megszilárdul barátsága Ruth-szal, és miközben Tommy iránti egykori tinivonzalmát tápláló érzések kezdenek szerelemmé érni, Kathy felidézi a Hailsham-ben töltött évek emlékeit.
A film előzetese:
http://www.youtube.com/watch?v=pGMhSnsQnFk
színes, feliratos, angol-amerikai filmdráma, 103 perc, 2010

rendező: Mark Romanek
író: Kazuo Ishiguro
forgatókönyvíró: Alex Garland
zeneszerző: Rachel Portman
operatőr: Adam Kimmel
producer: Alex Garland, Andrew Macdonald
vágó: Barney Pilling

szereplő(k):
Carey Mulligan (Kathy)
Keira Knightley (Ruth)
Andrew Garfield (Tommy)
Charlotte Rampling (Miss Emily)
Sally Hawkins (Miss Lucy)
Izzy Meikle-Small (fiatal Kathy)
Charlie Rowe (fiatal Tommy)
Ella Purnell (fiatal Ruth)
Kate Bowes Renna (Miss Geraldine)
Hannah Sharp (Amanda)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése