szerettelek volna megismerni. – mondta az ismeretlen lány, majd odajött hozzám
és megölelt. Annyira kellemes érzés volt, mintha már régóta ismerném. A
feketeség okozta kellemetlenség hamar elszállt az ölelésekor. Egy lépést
hátrébb léptem, hogy az arcára tudjak nézni és feltettem a legjobban
foglalkoztató kérdést.
biztos beszélt neked rólam. Ugye? – kérdezte kétségbe esve, majd szúrós
tekintettel az említett felé fordult.
hogy hogyan nézel ki. – hirtelen elöntött a bűntudat, hogy erre a kedves lányra
voltam oly féltékeny, aki feltétel nélkül rögtön a szívébe zárt. Mélázásomból
kutakodó tekintete rántott vissza a jelenbe. - Mi okból jöttél? Persze csak, ha
megkérdezhetem?
eszembe, hogy talán el akarja vinni a lelkemet és Nathaniel csak nyugtatás
céljából mondta tegnap az ellenkezőjét. Egyszeriben elöntött a pánik a hirtelen
halálom gondolatától.
nem lehet, a halál megígérte. – ömlöttek ki belőlem a szavak és ennek hatása
alatt észre sem vettem mikor jött mellém Nath. De amint karjaimat az övéi köré
fontam nyugodtabb lettem.
tudtam volna, de nem is kellett, mert helyettem megtette Nath. – Ez érdekes,
vajon mit tud, ami miatt ezt mondta? Nath, hogy menekült meg Charlotte?
vette körül mikor hozzáértem és nem halt meg. – lehelt egy lágy csókot a fejem
búbjára. Mel a gondolataiba merülten meredt a semmibe, majd pár perc várakozás után
megszólalt.
lehetetlen, hogy te…
Nathaniellel egyszerre. Ismét csönd lett.
már majdnem suttogott. Ez az egyszerűnek tűnő kijelentés számomra akkora öröm
volt, hogy alig bírtam magam visszafogni. A szobában beállt csendet én törtem
meg.
tényleg angyal lennék. Ugyanolyan tiszta és gyönyörű lény, mint ők? De honnan
tudhatjuk, hogy ez tényleg igaz?
– kérdezte Nath halkabban, mint az előbb Melinda beszélt. Nem tudtam tovább
összpontosítani, ezért mindössze egy bólintásra tellett tőlem.
egyik lehetőségről a másik felé. Nem tudnám megmondani, hogy meddig álltam ott
üveges tekintettel előre nézve. Talán percek, talán órák. Az idő számomra
ismeretlen ütemben haladt. A szemem egy pillanatra megakadt Melinda nyakláncán.
Finom, precízen megmunkált ezüstből volt egy fekete ékkővel, ami illett az ő
fekete aurájához. A kő két szárny közé volt beillesztve. Ők az én fekete
angyalaim, jutott hirtelen az eszembe, hisz az angyalok vigyáznak az emberekre,
vagy bármi is legyek én. Végül ki tudja mennyi hallgatás és ácsorgás után
sikeresen megtaláltam a hangomat.
lévő medalion? – mint aki most ébredt álmából oly bágyadt szemekkel nézett
vissza rám.
nyugvó tárgyra. – Ez minket a halál szolgáit jelképezi. Fekete és hideg, mint
mi és a szárny, talán a halhatatlanságot akarja szimbolizálni. Nathnek is van
egy. – mutatott az említett felé. Nath felemelte a kezét és egy gyűrűt tartott
benne. Pont olyan volt, mint Melinda medálja.
angyal vagyok? – kérdeztem egy olyan témával kapcsolatban, ami jelenleg a
legfontosabb. Tényleg kíváncsi voltam a válaszára, nem csak a feszültséget
akartam oldani, bár az is elég fontosnak tűnt.
nem több mint te, volt egy idős férfi a szomszéd házban. – az eddig oly vidám
mosolyt most felváltotta egy sokkal keserűbb. – Sok érdekes történetet mesélt
angyalokról, olyanokról, akik már meghaltak, de nem tudtak tovább lépni és
beszélt olyan lényekről is, mint mi. Persze teljesen valótlannak tűntek, de
mégis annyira jól esett őt hallgatni, ezért ezt sose mondtam el neki. –
ámulattal hallgattuk minden egyes szót, ami elhagyta a száját. Gondolom erről
az eseményről, Melinda múltjában még Nath sem tudott semmit. – Az egyik
délután, amikor hozzá indultam egy nő összeesett az utcán és meghalt. Nagyon
sajnáltam, de hát mit tehettem volna érte? Épp tovább akartam indulni, amikor a
nőt egy fehér fény vette körül. Nem jutottam szóhoz, de a többi ember mit sem
változott arcát látva azt gondoltam, hogy ők nem látták, ami belőlem olyan nagy
érzelmeket váltott ki. Szinte megbabonázva figyeltem az események
továbbfolyását, arra várva vajon most mi fog történni, de a fény egyszer csak
eltűnt. Nem történt semmi hiába is vártam. Mivel nem állhattam ott az idők
végezetéig, így tovább mentem a ház felé. Miután elmondtam mit láttam odafelé
az utcán, először síron túli csend állt be a szobában. Majd mintha egyszerre
ezrek hangját hallottam volna a fejemben, zűrzavar, kiáltozások és egészen halk
hangok. Amilyen hirtelen jött olyan gyorsan ment is el. Nem értettem mi történt
velem, de az öregember elmondta, hogy ő minden pillanatban ezeket hallja és
képes más embereknek is megmutatni ezt. Sokat beszéltünk még róla, miként tudja
kontrollálni. Azt is elmondta, hogy azok a hangok mind segítséget kérnek tőle.
Később megtudtam, hogy ő egy az őrzők közül. Ők azok az emberek, akik haláluk
után angyalok lesznek és még, mint földön élő emberek is segítenek másokon. De
még mindig megválaszolatlanul ott volt a kérdés: Miért láttam azt, amit és
miért csak én? Nem kaptam pontos választ, de azt megtudtam, hogy különleges
vagyok, és talán van egy képességem, amiről nincs is tudomásom. – ez volt az
utolsó mondat, amit még hallottam, mert utána elájultam.
kedves, mély dörmögő hangon beszélt hozzám. Ugyan a karjaiban feküdni nagyon is
kényelmes volt, de a rám törő fájdalom miatt hangosan kiáltva kényszerültem a
hátamat ívbe hajlítani.
Kérlek, válaszolj! Charlotte hallasz? Lusinda kérlek, gyere ide, Charlotte nem
érzi jól magát fáj valamije, de nem mond semmit.
Tudom, hogy szörnyű, de ha nem mondasz semmit, akkor nem tudunk segíteni.
is olyan megerőltető volt kimondani.
legjobban. Meg akartam mondani Nathnek, hogy segítsen, hogy a fájdalmam pokoli,
de egyetlen szó sem hagyta el a számat, csak kiáltás és néha egy-egy hörgés.
Erre voltam képes jelen állapotomban. Az érzés leírhatatlanul rossz volt, mint
akinek eltörik a csontját, majd szétfeszítik és beékelnek a két darab közé
valami más, oda nem illő dolgot.
szobájába, te addig küld el a kocsist az orvosért és mondd meg, hogy nagyon
siessen.
megfeledkeztem Melinda jelenlétéről a szobában. – Nem kell ide orvos. Tedd le a
földre!
orvos, hisz fájdalmai vannak?
gyorsan. Hát tényleg nem érted, miért fáj a háta?
nem értem.
a kisgyereknél a fogak, csak ez fájdalmasabb és gyorsabb is. – a szavak melyek ezután
hangoztak el már nem nyertek értelmet számomra, csupán egy összekevert
hangfolyóvá vált az egész.
vegye át a helyét. Most mintha forró vassal égették volna a bőrömet, szegeket
szúrva belé, majd az eddiginél is élesebb és hangosabb sikoly után egy
reccsenés, egy repedés és a szenvedéseim egy pillanat alatt szálltak tova.
rögtön észrevesz, ha rám néz. SZÁRNYAK. Hófehérek, könnyedek, pont, mint az
álmomban az angyalnak.
szobájába, te addig küld el a kocsist az orvosért és mondd meg, hogy nagyon
siessen. – adtam ki az utasítást szerelmem fájdalmának enyhítése érdekében.
földre! – teljesen kétségbe estem. Melinda megbolondult volna?
orvos, hisz fájdalmai vannak?
gyorsan. – adta ki az utasítást Lusinda felé, majd a következőket hozzám
intézte. - Hát tényleg nem érted, miért
fáj a háta?
nem értem. – most már egy valami biztos. vagy ő bolondult meg vagy én.
a kisgyereknél a fogak, csak ez fájdalmasabb és gyorsabb is.
szenvednie?
bennem. Már nem tarthat olyan soká. – eközben Lusinda meghozta a kért dolgokat.
Megpróbáltuk egy kis vízzel megitatni Charlotteot, de nem jártunk sok sikerrel.
fog majd felvenni? – mihelyst levettem az utolsó ruhadarabot is egy éles sikoly
hagyta el a tüdejét, ezzel láttatva új lényének szárnyait. A látvány maga volt
a mennyország és ő volt az én személyes őrangyalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése