kérdeztem kedvesen Camillát. – Megkértem volna Nathet is, de miután SÜRGŐS
megbeszélni valója akadt, gondoltam megtehetnéd te is. Persze csak ha van
kedved. – az arcára olyan tündöklő mosoly ült ki, hogy még egy angyal is
megirigyelhette volna.
az angyalokon járt az agyam, szinte már mindenről ők jutottak az eszembe.
Milyen jó lenne, ha én is angyal lehetnék – gondoltam egy pillanatra, de
azonnal el is vetettem. Én mint angyal? Ez teljes mértékben lehetetlen. Ők
olyan tiszta lelkűek és gyönyörűek, én a nyomukba se érhetek. Egyébként is az
angyalok- még mint halandó emberek- meghalnak, majd a mennybe kerülnek
agyalnak, hogy onnan vigyázhassanak az emberekre. De ha még netalán meg is
adódna, hogy én is az legyek, van egy alapvető probléma. Én már meghaltam, de
mégse kerültem el innen, bár elég élőnek nézek ki, ha szabad ilyet mondanom.
angyalokról, ha nem tudtam éjjel elaludni. Annyira szerettem a történeteit,
hogy már egészen apró koromban elhatároztam, az én gyermekeimnek is el fogom
ezeket mesélni. Gyerekek, vajon nekem lehetnek majd? Mélázásomból Camilla
rántott vissza.
vagy és lefeküdnél aludni? – komolyságában mindössze egy mosolyra felfelé
görbülő száj árulta el.
indulhatunk is. - mondtam neki fülig érő szájjal. – Először mit fogunk
megnézni? – kérdeztem kíváncsiságomat egyáltalán nem leplezve.
folyosón elhaladva a kiszűrődő hangokból arra következtettem, hogy Nath a
titokzatos nővel folytat éppen eszmecserét. A birtoklás vágya elemi erővel tört
rám. Addig nem kötöm bele az orromat, amíg csak bájcsevegnek-határoztam el magamat.
De addig él az a nőszemély, amíg ezt betartja, erre még Istennek is
megesküszöm, vagy inkább a halálnak? Gondolatban egy kicsit elmosolyodtam ezen
az ígéreten, de a figyelmemet következő pillanatban már a mondatok értelmére
összpontosítottam.
jött a határozott kijelentés már-már túl hangosan mondva.
hogy a mostaninál is jobban összezavard. – A lábaim mintha önálló életre keltek
volna, ösztönösen a hang tulajdonosának irányába mentek.
nő látványa eszményien gyönyörű volt. Mint az angyal az álmomban, csak
éppenséggel teljes ellentétben. Az angyalom egész lénye melegséget sugározott,
míg ő a sarki hideggel volt egyenlő. És már megint az a furcsa feketeség, ami
körülvette őt és Nathet.
kiment Lusinda, hogy szóljon Nathnek az érkezésemről kényelembe helyeztem
magam, és nekiálltam hallgatózni. Tudom, hogy nem illik, de már nagyon kíváncsi
voltam Charlottera, mint megtudtam így hívják azt a lányt, aki miatt egy
„álmatlan” éjszakám volt. Márpedig pár éve nem alszom egyáltalán.
meghallottam, hogy Nathaniel ellentmondott a halálnak nagyon megijedtem. Még
sosem történt ilyen és el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az oka.
Mit álmodtál?” – kérdezte Nath olyan gyerekes hangon, hogy még Camillát is
túl tudta múlni. Charlottetól még egy egészen halk sóhajt sem hallottam
válaszként. Pont ebben a pillanatban ért oda Lusinda, ezzel megmentve a lányt.
Miután elmondta, hogy megérkeztem, Nathaniel lassan odasétált Charlottehoz és épphogy
halhatóan suttogni kezdett. „ Ezt nem
úszod meg ilyen könnyen, de most beszélnem kell valakivel, mindjárt
visszajövök. Szeretlek.” – eddig is gondoltam, hogy valami hasonlóról van
szó, de nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly. „Nincs kedved körbe vezetni a házban? Megkértem volna Nathet is, de
miután SÜRGŐS megbeszélni valója akadt, gondoltam megtehetnéd te is. Persze
csak ha van kedved.” Pár percnyi csönd következett, de még mielőtt a
beszélgetés további részét is kihallgathattam volna megérkezett Nath.
legkedvesebb hangján. – Nem a legalkalmasabb a mai látogatásod.
lehetne. Velem nem szeretted volna közölni, hogy mit tervezel? – kérdeztem
sértődött hangon. – Én úgy gondolom, hogy jogom lett volna hozzá, te nem így
véled? – kikerekedett szemekkel figyelte minden mozdulatomat. Egyszerre vettünk
és fújtunk ki egy nagy levegőt. Valamivel nyugodtabb hangon folytattuk tovább a
beszélgetést.
tudtam mit tehetnénk. Ha valahogy mégis rosszul sült volna el, téged nem
akartalak magammal rántani. Még én se tudtam mit teszek, csak abban voltam
biztos, hogy élnie kell.
szántam, de ő megerősítés céljából inkább bólintott. – Meg szeretném ismerni.
Nagyon különleges lehet, ha pont őt választottad.
el a száját, mint egy kisgyerek. Még kedvem is lett volna mosolyogni ezen, ha
nem épp ellentmondani akart volna.
hogy kik vagyunk? – csak ez jutott eszembe, amiért nem akarhatja, hogy
megismerjem.
belefolyjon abba, amit csinálunk.
lenne, ha mindent tudna rólunk és engem is megismerne. Nem kellene előtte
titkolóznunk és valószínűleg ő is tudni akar majd mindent.– próbáltam másfelől
megközelíteni a dolgot, hátha ezzel majd meggyőzhetem.
minél később tudja meg annál jobb. – már hallottam a közeledő lépteket, így
megpróbáltam az én oldalamra fordítani a szerencsét.
– már láttam, hogy szólni akar, de felemeltem a kezem, hogy várjon. – Ehhez
valószínűleg az én segítségem is kelleni fog, ezért muszáj lesz mindenbe
beavatnod mindkettőnket.
hogy befejezze.
mondtam már kissé hangosabban, hátha meghallja.
olyan halkan, hogy csak én halljam meg. - Nem, még nem. Ez túl korai. Nem
hagyom, hogy a mostaninál is jobban összezavard. – szólt már valamivel
hangosabban.
közelebbről hallottuk a lépteket. Tehát bevált a tervem és végre megismerhetem
Charlotteot. Nath nagyon mérges volt rám, de jelen pillanatban nem érdekel.
Egyébként is később még megköszöni nekem.
belépett az ajtón kölcsönös csodálatot éreztem. Ez a lány, aki itt állt tőlem
alig pár méterre olyan gyönyörű volt, mint egy angyal már csak a szárnyai
hiányoztak. Ahogy az arcvonásait figyeltem az én érzéseimet tükrözték. Annyira
ismerősnek tűnt, mintha a részem lenne, mintha hozzám tartozna.
nagyon szerettelek volna megismerni. – odamentem hozzá és megöleltem. Ez a
mozdulat olyannyira természetesen jött, mintha régi barátok lennénk. De az
ölelésemet szívből viszonozta. Egy lépést hátrébb lépve beszélni kezdett.
biztos beszélt neked rólam. Ugye?
hogy hogyan nézel ki. – mintha egy kis bűntudatot véltem volna felfedezni a
tekintetében, de miután észrevette, hogy figyelem rögtön elterelte a szót. – Mi
miatt jöttél? Persze csak, ha megkérdezhetem?
akkor kiült az arcára lemoshatatlanak tűnt.
nem lehet, a halál megígérte.– nem tudnám megmondani mikor állt mellé Nath, de
Charlotte karja ösztönösen kulcsolódott az övére, mintha attól félne, bármelyik
pillanatban szétnyílik a föld és ő örökre eltűnik.
inkább Nathaniel fellé intéztem. Válaszként csak bólintott. – Ez érdekes, vajon
mit tud, ami miatt ezt mondta? Nath, hogy menekült meg Charlotte?
vette körül mikor hozzáértem és nem halt meg. – nyomott egy apró puszit a feje
búbjára. A gondolataim szüntelenül cikáztak egyik ötlettől a másikig. Fehér
fény, megmenekült a halál elől, angyalszerűen gyönyörű és szerelmes egy olyan
férfiba, aki lelkeket gyűjt be. Az nem lehet-nyögtem fel gondolatban, majd
hangosan is.
Az lehetetlen, hogy te…
inkább egy vékony, halk vonallá tömörült össze. A meglepettséget egyedül Nath
arcán láttam. Charlotte vonásai nyugodtságot tükröztek, mintha számított volna
rá.
– Charlotte mindössze egy bólintással jelezte Nath állításának igazát. Szinte
már megigézve állt és a gondolataiba merülten egyenesen rám nézett…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése