Hinta

Sziasztok!


Hoztam nektek egy kis lelki összesítést!!!
Elég érdekes lett. Pénteken nem igazán tudtam aludni és hajnali 2-kor jött az ihlet. Úgyhogy ez lett belőle. Nem tudom nektek hogy fog tetszeni, de remélem átjön az aminek át kell jönnie. Elég érdekes párhuzam van benne és az életem egy bizonyos szakaszának, amely a múltból indul - pár évvel ezelőttről - és a képzelt jelenbe vagy jövőbe vezet át. Jó olvasást!!

Hinta

Sajnálom! Nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire. 

Minden annyira szép volt, oly kedves  a mosoly az arcodon, oly biztató és én hittem, hogy így lehet. A hinta, mely először oly lágyan ringott, túl magasan szállt és én féltem kiugrani. Féltem, hogy megsérülök és fájni fog. Nem mertem leugrani, mert féltem, hogy a föld szétnyílik, s a sötét szakadékba esek. De a hinta elkezdett lassulni és én végre elég bátor voltam kiszállni, de te már nem ültél a hintán mellettem. Most mégis a földre estem. 

Hazamentem és elbújtam a sötét magányba, de örök nyugalmat ott sem nyerhettem. Elmentem hát másnap megint, de te most mással álltál helyettem. Ismét a földre estem, és kívántam, bár a szakadékba estem volna a gyógyító sötétségbe, s nem beléd. Talán a kettő ugyan az és nem egyéb. Most pedig itt állsz mellettem, csak a karnyújtásnyi levegő  választ el, de én mégis vastag betonfalat látok, mely elhatárol engem tőled és tőled engem. Félek a világtól, a távolságtól, tőled és magamtól. Most mit tegyek? 

Az úton melyen elindultam a sötétbe vezet, de nem zavar, talán még szép is, ha te ott vagy velem, csak velem. Érted még a sötétséget is elviselem. Ha kell eggyé válok vele.

Magába rántott a sötétség, elmerültem benne. De a hideg ridegség sem volt ott. A boldog pillanatok, melyeket már elfelejtettem, oly élesen rajzolódtak ki. Ott voltál te, a remény, hogy jó lesz. A remény arra, hogy bárhol leszek, te velem leszel. 

Örökre. Boldogan. Kettesben.